Varga Judit komponista, az évad zeneszerzője
kedvence

Amennyire szeretek főzni, annyira ritkán sütök, ezért nem vagyok a sütemények és torták feketeöves nagymestere, de az ünnepekre mindig készítek valami személyeset. Fontos elvem, hogy a háziasszony (vagy házigazda) nem fáradhat ki annyira az előkészületektől, hogy mire megérkezik a vendégsereg, leeresztett lufiként nézegesse az óráját, hogy mikor eshet végre az ágyba. Ezért megszabtam azt az időt, amit a konyhában töltök: legfeljebb két óra, amibe általában egy gyors kevert süti elkészítése fér bele.

Nagy kedvencem karácsonyra a brownie, az igazi krémes, lágy, csokis fajta. És ha még epret is dobálunk bele, egészen fantasztikus ízkavalkád kerekedik belőle! De ha idén még egy kevert sütire se lesz időm, akkor elkészítem a brownie „azonnali” változatát. A piskótát (vagy brownie-t) készen hozom a sarki pékségből (tapasztalatból mondom, hogy ezt nyugodtan be lehet vallani a vendégeknek), és az eprek nem a tésztába, hanem a brownie tetejére kerülnek, kis mikulássapkaként díszelegnek majd rajta. A gyors változat elkészítése mindössze 10 percet igényel, de óriási sikert arat, és nem csak a gyerekek körében!

Karácsonyi csokis-epres brownie

Hozzávalók:
250 g eper (fagyasztott is lehet)
200 g étcsokoládé
150 g cukor
100 g vaj
100 g liszt
4 db tojás
20 g kakaó
csipet só

A csokoládét beletöröm egy edénybe, hozzáadom a kis darabokra vágott vajat, majd vízgőz felett összeolvasztom. Belekeverem a cukrot, és amint kicsit lehűlt, egyesével beleütöm a tojásokat, mindegyikkel jól összekeverem. Spatulával hozzáforgatom a sót és a kakaóval vegyített lisztet.

Egy kisebb tepsit kibélelek sütőpapírral, beleegyengetem a tésztát, majd belepotyogtatom a megmosott, lecsepegtetett epret. 180 fokra előmelegített sütőben körülbelül 20 perc alatt készre sütöm. Akkor lesz jó, amikor a belseje éppen csak szilárddá vált, ezt fogpiszkálóval szoktam ellenőrizni. Nem baj, ha a teteje berepedezik.

Forrás: femina.hu

 

Mikulássapkás brownie tejszínhabbal és eperrel

Hozzávalók:
280 g liszt
200 g cukor
220 g vaj
240 ml víz
2 tojás
120 ml író (kefirrel helyettesíthető)
4 evőkanál kakaó
1 csomag vaníliás cukor
1 teáskanál szódabikarbóna
csipet só
zöld kardamom
fahéj

Hozzávalók az díszítéshez:
eper (fagyasztott is lehet)
200 ml tejszínhab

Összekeverem a lisztet, a cukrot, a sót és a szódabikarbónát. A vajat, a kakaót, a kardamomot, a fahéjat és a vizet egy edényben kevergetve addig melegítem, ameddig homogén masszát nem kapok. A lisztet hozzáadom a csokis keverékhez. Beleütöm a tojásokat, majd hozzáadom az írót és a vaníliás cukrot, közben alaposan kevergetem, hogy sima tésztát kapjak.

A tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe öntöm. 175 fokon 20-25 percig sütöm. Akkor lesz kész, amikor a belseje éppen csak szilárddá vált, ezt fogpiszkálóval szoktam ellenőrizni. Kihűlést követően kockákra szeletelem.

A hideg tejszínből habot verek, a tejszínhabból mindegyik kocka tetejére egy kis adagot teszek (ehhez célszerű habzsákot használni). Ezekbe a tejszínágyakba egy-egy szem epret biggyesztek (szélesebb végükkel lefelé), majd az eprek csúcsára mikulássipkaként egy cseppnyi tejszínhabot pöttyintek.

Forrás: finomvilag.com